Ezt nem hiszem el, holnap már három hete, hogy szedem ezt a szart, és én még mindig olyan életunt vagyok, hogy az nem igaz. Persze jobb a helyzet, mint amikor a mélyben voltam, de annál sokkal rosszabb, mint a gyógyszer előtt. Ma is hazaértem munkából, befeküdtem az ágyba, magamra húztam a takarót és csak kuporogtam ott két órán keresztül, még a telefont se vettem fel. Délután edzésem volt, és ezalatt a két óra alatt végig azon gondolkodtam, hogy menjek-e vagy sem. Az égvilágon semmi kedvem nem volt hozzá (plusz féltem, hogy a nem evéstől esetleg rosszul leszek majd és az milyen ciki), de azt is tudtam, hogyha nem megyek, akkor hatalmas kudarcot vallok és csak tovább taposom magam a sárba, ahelyett, hogy próbálnám kirángatni onnan magam. Végül elmentem, és jót tett, mert erőnlétileg nagyon jól bírtam, úgyhogy megnyugodtam, hogy a gyógyszer nincs hatással a fizikai teljesítményemre. A kedvem viszont nem változott, ugyanaz a fásultság van továbbra is rajtam. Csak úgy vagyok, kedvetlenül, és az egyedüli dolog, amit szeretnék csinálni, az az evés.

De erős voltam, és ma is tartottam a méregtelenítést. Már éreztem, hogy kevesebb az erőm, mint tegnap, de valahogy mégis sikerült. Amíg az ágyban feküdtem, akkor is e között a két opció közt vacilláltam: menjek edzeni, vagy maradjak itthon, zabáljak és hányjak. Persze hogy én is tudtam, melyik a jó választás, de a kísértés borzasztó nagy volt, és ha nem érzed a motivációt, nincs miért kitartani. Márpedig érzem, hogy tűnik el a kitartásom, ma már pl. abban is elbizonytalanodtam, hogy bármivel is boldogabb lennék-e soványan, változtatna-e az rajtam bármit is. Szóval kurva nehéz, na. Úgy érzem magam, mint egy szerencsétlen hülye, aki csapdába esve vergődik.

Ráadásul ma felhívott a pszichiáter, hogy a jövő heti időpontom mégse lesz jó, mert nem lesz bent. Azt akarta, hogy majd a gondozónők felírják a receptet, és majd rá egy hónapra találkozunk... úgy kétségbe estem, mondtam neki, hogy de hát ez lenne az első találkozásunk, amióta a gyógyszert szedem, szeretnék vele beszélni, nem lehetne mégis találni helyet? Úgyhogy berakott jövő szerdára két beteg közé, nem túl nagy lelkesedéssel, úgyhogy már előre látom, hogy akkor alig lesz rám ideje, csúszásban lesz és ideges is lesz. Holnap viszont pszichológus, majd ő megnyugtat, tőle mindig olyan jó érzésekkel távozom.