Erről az egész evéskényszerről egyébként azt gondolom, hogy egy rossz beidegződés. Egyetértek azzal, amit a tippeket adó írásban olvastam, hogy valamilyen problémát, rossz érzést szeretnénk így kezelni, megszüntetni, de emellett azt is gondolom, hogy nem feltétlenül csak egy stresszes helyzetre adott válasz nálam az evés. Ugyanígy jelen van akkor is, amikor jól érzem magam, amikor épp nevetgélek a barátaimmal (mint pl. ma délután), vagy kellemesen elbeszélgetek a családom tagjaival. Persze van, amikor tényleg ellenállhatatlan a kényszer és van, amikor csak kívánom az evést és ha nagyon-nagyon akarom, meg tudom állni. Szóval vannak különböző helyzetek, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy valami rosszul van kódolva az agyamban evés ügyben, és ezt a kódot át lehetne írni. Én hiszek az akarat erejében, simán elhiszem például, hogy egy halálos beteg felépül csak azért, mert minden nap koncentrált rá és elhitte, hogy meg fog gyógyulni. Az agykontrollban is hiszek (bár én magam még nem végeztem tanfolyamot - sajnos), és a Titok c. könyvben leírtakban is hiszek. Elhiszem például, hogy ha valaki tényleg száz százalékosan abban a tudatban tud élni, hogy bármit eszik is, nem fog hízni, akkor az így is lesz. Csak ezt a gondolatot nehéz TÉNYLEG magunkévá tenni, hiszen az ember tanult biológiát, ismeri az anyagcserét, ebben a tudatban nőtt fel. De ezek alapján hiszek abban is, hogyha sikerülne valahogy átírni a tudatalattimban, hogy ne akarjak ennyit enni, akkor megszűnne a kényszer. Úgyhogy elkezdtem esténként meditálni, ellazulni és arra koncentrálni, hogy keveset eszem, csak annyit, amennyire szükségem van, folyamatosan fogyok, karcsú vagyok, stb. Ez, plusz a gyógyszer és a terápia, kizárt hogy ne működjön előbb-utóbb, le kell győznöm ezt a szart. Pszichológushoz szerdán megyek legközelebb, akkor szeretném, ha csak erről beszélgetnénk majd.