Nem jelentkeztem jó ideje, mert magam is alig akartam elhinni, ami történik velem, és féltem, hogyha leírom, akkor elillan a csoda.
Hétfőn még egy katasztrofális napot éltem át, egész nap enni akartam és ettem is, na meg hánytam is. Ingerült voltam, feszült és türelmetlen mindenkivel, csak arra vágytam, hogy egyedül lehessek és ehessek, ehessek, ehessek. Nagyon el voltam keseredve emiatt, de azért kopogtattam magam tovább, ahogy elkezdtem a hétvégén.
És akkor jött a kedd. Felébredtem, és nem akartam enni. Vagyis akartam, de csak azért, mert már szokássá vált nálam, hogy "az evés jó", de igazából nem kívántam az ételt, úgy ahogy volt, egyik napról a másikra megszűnt a kényszeres vágy. És ami még hihetetlenebb, hogy ez azóta is tart! Most már 4. napja.
Teljesen értetlenül állok a dolog előtt... őszintén szólva nem akarom elhinni, hogy tényleg az ÉFT segített, mert akkor ez egy csodamódszer, és lássuk be, az ember ritkán hisz IGAZÁN a csodákban. Valószínűbb lenne, hogy a gyógyszer kezdett el hatni végre így 4 hét után, de abban pedig az a furcsa, hogy egyik napról a másikra történt, nem fokozatosan.
Egyébként szerdán voltam a pszichiáternél, és neki még azt mondtam, hogy semmi sem változott, sőt jobban szenvedek, mert jobban akarok küzdeni és így még jobban megvisel a bukás. (Nem akartam neki beszélni az akkor még csak 2 napja tartó normális étvágyról, mert féltem, hogy csak átmeneti, és akkor hazaküld anélkül, hogy változtatna a gyógyszeren.) Úgyhogy átbeszéltük a dolgokat, és felírt egy harmadik gyógyszert, egy antipszichotikumot, amitől amikor legelőször gyógyszert szedtem két éve, elmúlt az étvágyam és fogytam is egy csomót. Kiváltottam a gyógyszert, de még nem vettem be, még várok, hogy a varázslat tényleg tartós marad-e. Mert ha igen, akkor csodálatos módon gyógyultnak nyilvánítom magam, és nem akarok még több gyógyszert szedni. De ha néhány nap múlva mégis visszatérnek a kényszerek, akkor itt lesz a gyógyszer, hogy megpróbáljam elkezdeni azt is.
Az ÉFT-t csinálom azóta is, bár már nem kopogtatok napi 25-ször, mert azt egyébként elég nehéz megoldani. Ezen kívül elkezdtem a Belső Béke nevű "programot" is, aminek az a lényege, hogy össze kellett gyűjteni az összes rossz érzést okozó emléket és élményt az életemből, majd egyenként kikopogtatni őket, minden nap egyet-kettőt, kezdve a legsúlyosabbakkal. Furcsa megkönnyebbülés van rajtam azóta, amióta túl vagyok a legrosszabb emlékeken. Érdekes egyébként, hogy ezek nem olyan emlékek, amikor velem történt valami rossz, engem bántottak meg vagy ilyesmi, hanem mind olyan, amit én tettem és rettenetesen szégyellem, mert úgy érzem, hogy megaláztam magam. A engem-bántottak-meg emlékek bőven hátrébb vannak a rangsorban. Megnézzük, hogy fogom magam érezni egy-két hónap múlva, amikor kivégeztem az egész listát.
